2021. október 21. Csütörtök - Orsolya napja van


Prospektus


Menetrend
Időjárás
LEGFRISSEBB HÍREK

Vissza

Ezerfürtű és kékfrankos lett Kiskőrös Város Bora 2012-ben
2012-04-27
Fehérbor kategóriában az István Borház Kft. 2011-es Ezerfürtű, vörösbor kategóriában pedig a Kossuth Pinceszövetkezet 2011-es Kékfrankos bora lett idén Kiskőrös Város Bora.

Ez a két bor fogja a kiskőrösi termelőket egy éven keresztül reprezentálni a rendezvényeken, fesztiválokon. A megtisztelő címet a március 29-én megtartott Városi Borversenyen ítélték oda, melynek a hagyományokhoz hűen idén is a Hotel Vinum adott otthont. 
 
A versenyre ebben az évben az 54 termelő, illetve borászati cég 134 borral nevezett be, ebből 61 volt a fehér, 22 a rozé és 51 a vörös, illetve siller bor. Az ítészek négy bizottságban bíráltak, 32 arany érmet, 68 ezüstöt 27 bronzérmet osztottak ki. Egy Nagy Arany érmet is adtak, a Boranal Kft. 2010-es Kadarkája érdemelte ki ezt az elismerést. 
 
Csengődi Éva, a verseny háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, majd Domonyi László polgármester nyitotta meg a 16. városi bormustrát. Mint mondta, szükség van az ilyen jellegű megmérettetésekre, hiszen az a világ, amely felé megyünk, az ezt igényli. Kiemelte a marketing jelentőségét, a versenyre benevezett borminták egyre bővülő mennyiségét, amely a fejlődést mutatja. Béleczki Mihály, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend nagymestere és Pszota István hegybíró ismertették a technikai tudnivalókat, majd kezdetét vette az érdemi munka. A délutáni értékelésen a verseny fővédnöke, dr. Gárdosi Péter, az FVM agrárpiaci főosztályának nyugalmazott vezetője értékelte a borokat, majd kihirdette, kik kapták a Kiskőrös Város Bora elismerést. Ezt követően Csengődi Éva ismertette az éremre minősített borok listáját. Az okleveleket, valamint a különdíjakat a városi napokon adják majd át a borászoknak.

Forrás: http://www.regionaplo.hu/kozelet/27455-ezerfurtu-es-kekfrankos-lett-kiskoros-varos-bora


Facebook oldalunk




Kiskőrös film